IFHOHYP - nyári tábor

kép-táborhely

 

Kedves fiatal tagtársak!
 
2010-ben a fiatal nagyothallók világszervezete (IFHOHYP) szokásos évenkénti nyári táborát, a szervezet egyik tagja, a fiatal svájci nagyothallókat tömörítő Jugehörig szervezi.
 
A közel két hetes tábor 2009 július 19-től, július 30-ig tartana, a svájci-olasz határ mellett fekvő Fiesch-ben. A közös nyelv, mint mindig most is az angol, annak középfokú ismerete a minden napszakra jutó közös programok miatt erősen ajánlott. A fontosabb információkat a táborvezetők írásban is közlik egy indukciós hurokkal is felszerelt helységben.
 
A tábort nyári vakációnak, tisztán szórakozási célból szervezik a programok ennek megfelelően: sport, labdajátékok, hegymászás, biciklitúrák, városlátogatások, vetélkedők, és mégtöbb sport.
 
A részvételi díj 470 Euro (kb 130.000 Ft), ebből 150 Eurót a jelentkezés elfogadása után két héten belül kell fizetni, a többi részt Május 1-ig. Ebben az összegben a tábor idejére jutó (tehát az oda, és visszautazás nem) minden költség benne van: étkezés, szállás, belépők, helyi közlekedés.
 
Jelentkezni Január 30-ig lehet.
Mostanra a 40 fősre tervezett tábor mind a 40 helye betelt a jelentkezőkkel, az új jelentkezőket várólistára teszik.
Ha valaki az eddig jelenkezettek közül lemondja, akkor a várólistán soron következőt értesíteni fogják arról hogy bekerült a résztvevők közé. A nagy érdeklődés miatt a szervezők jelenleg keresik a lehetőségét annak, hogy a tábor kibővítsék, hogy ezzel a 40 főn túl mégtöbb résztvevőnek helyet tudjanak biztosítani. Ez utóbbival kapcsolatban azonban eddig még semmi nem biztos.
 
A tábornak egy magyar nagyothalló résztvevője mindenképpen lesz.
 
Minden eddig közzétett információt és a jelentkezési lapot a Jugehörig angol nyelvű weboldalain lehet elérni:

Szavazás

Ön átlagosan hány SMS-t küld havonta?:

Új portálunkat Mozilla Firefox és Google Chrome böngészőkre optimalizáltuk.
A legjobb megjelenés érdekében kérjük ezek egyikét használja a megtekintéshez.