Megszavazták a főbb javaslatokat
Egyhangú többséggel szavazta meg az Országgyűlés a magyar jelnyelvről szóló törvény előremutató módosító javaslatait november 2-án 17 óra 17 perckor, köztük a jelnyelven történő oktatásról szóló passzusokat is.
A képviselők 352 igen szavazat, 0 nem mellett, és 0 tartózkodással fogadták el többek között, hogy a kiskorú fogyatékos személyeket megilleti a fejlesztéshez való jog, és, hogy a magyar jelnyelv oktatását már akkor meg kell szervezni, ha azt egy szülő kezdeményezi az intézmény vezetőjénél. A képviselők közül 347-en szavaztak úgy, hogy elfogadják, a közszolgálati, illetve az országos televíziós műsorszolgáltatóknak kötelező valamennyi közérdekű közleményt, hírműsorszámot, valamennyi filmet, és filmsorozatot magyar nyelven feliratozni vagy jelnyelvi tolmácsolással elérhetővé tenni. Ezt a rendelkezést fokozatosan vezetik majd be jövő év januárjától kezdődően, amikor is már naponta két órányi műsorszámot kell a televízióknak akadálymentesíteniük.
Szavazási összegzés:
Az ajánlás (16) 1., 2., 6-os pontját, a kiegészítő ajánlás (25) 1., 2., és 8. pontját az Országgyűlés 352 igen szavazattal, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta,
- a második kiegészítő ajánlás (27) 1. pontját az Országgyűlés 347 igen szavazattal, 3 nem mellett és 0 tartózkodással elfogadta,
- a kiegészítő ajánlás (25) 7. pontját 156 igen, 194 nem, 0 tartózkodás mellett elutasította,
- az ajánlás (16) 10. pontját 0 igen, 350 nem és 1 tartózkodás mellett elutasította,
- a többi módosítóról (mert visszavonták, határidő után érkezett, illetve a fenti szavazások kizárták) nem kellett szavazni.
AMIKET ELFOGADTAK:
(T/10221/16. számú 5 bizottsági ajánlás)
1. Donáth László képviselő a törvényjavaslat preambulumának a következő módosítását javasolja :
"Az Országgyűlés [kinyilvánítva] _figyelembe véve, hogy a hallássérült, valamint a
siketvak emberek a társadalom egyenrangú és egyenjogú tagjai, elismerve a jelnyelv
kulturális, közösségformáló erejét, a hallássérült és siketvak személyek nyelvi jogainak
rögzítése és a közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférésük biztosítása érdekében, a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény rendelkezéseivel összhangban a következő törvényt alkotja:"
2. Dr. Vidorné dr. Szabó Györgyi képviselő a törvényjavaslat 2 . § e) pontjának a
következő módosítását javasolja :
/2 . § E törvény alkalmazásában /
"e) közszolgáltatási tevékenység: a hatósági, kormányzati és minden egyéb közigazgatási, valamint igazságszolgáltatási tevékenység, továbbá az Országgyűlés, az Országgyűlésnek beszámolással tartozó szervek, az Alkotmánybíróság, az országgyűlési biztosok, az ügyészség, a honvédelmi és rendvédelmi szervek által hatáskörük gyakorlás a során kifejtett tevékenység, valamint a[z] társadalombiztosítás által finanszírozott egészségügyi szolgáltatás,"
6. Az Oktatási bizottság a törvényjavaslatot új 17-18. §-sal – a Fot. 12. (4)
bekezdését, és 13. § (3) bekezdését érintően – kiegészíteni javasolja :
„17. §
A Fot. 12 . §-a az alábbi (4) bekezdéssel egészül ki :
„(4) Az orvos – vagy az általa megbízott egyéb egészségügyi dolgozó – a kiskorú személy fogyatékosságának megállapításakor a szül őt (gyámot) haladéktalanul tájékoztatja az igénybe vehető ellátásokról és fejlesztési lehetőségekről. Az ezzel kapcsolatos tájékoztató kiadásáról a társadalmi esélyegyenlőség előmozdításáért felelős miniszter gondoskodik .”
18. §
A Fot 13 . §-a az alábbi (3) bekezdéssel egészül ki :
„(3)A kiskorú fogyatékos személyt megilleti az a jog, hogy fejlesztése késedelem nélkül megkezdődjön, amint fogyatékosságát megállapították.”
(T/102211/25. számú 5 bizottsági kiegészítő ajánlás)
1 . Az Oktatási bizottság a törvényjavaslat 12 . § (1) bekezdésének a következő
módosítását, valamint új (2) bekezdéssel történő kiegészítését javasolja :
"12. (1) A [közoktatásról szóló törvény szerinti] hallássérült, illetve siketvak
gyermekek, tanulók számára létrehozott gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézményben ( a
továbbiakban : gyógypedagógiai intézmény) az óvodai nevelés során, valamint az iskolai
nevelés-oktatás [1 .] előkészítő évfolyamától kezdődően a [hallássérült] siket vagy siketvak
gyermek számára a magyar jelnyelv vagy speciális kommunikációs rendszer oktatás[át]a [— a közoktatásról szóló törvény csoport- és osztályszervezési szabályainak figyelembe
vételével — meg kell szervezni, ha azt legalább 5 gyermek, tanuló szülője (gyámja)
írásban kezdeményezi a gyógypedagógiai intézmény vezetőjénél] kötelező.
(2) Az óvodai nevelés, illetve iskolai nevelés és oktatás során a magyar jelnyelv vagy
speciális kommunikációs rendszer oktatását meg kell szervezni
a) a gyógypedagógiai intézményben az (1) bekezdésbe nem tartozó hallássérült ,
b) a gyógypedagógiai intézmény körén kívül eső nevelési-oktatási intézményben a
hallássérült vagy siketvak gyermek, tanuló számára, amennyiben a szülő (gyám) ezt írásban kezdeményezi az intézmény vezetőjénél. A magyar jelnyelv elsajátításának megszervezésére és finanszírozására a Kormány rendeletében meghatározottak szerint kerül sor .
[(2)] (3) A magyar jelnyelv oktatását kizárólag jelnyelv szakos pedagógus végezheti .
[(3)] (4) A speciális kommunikációs rendszerek oktatását látássérültek pedagógiája ,
vagy hallássérültek pedagógiája szakos gyógypedagógus végezheti ."
2. Az Oktatási bizottság a törvényjavaslat 14 . § (3) bekezdésének a következő
módosítását javasolja:
"(3) A gyógypedagógiai intézmény[ben] az óvodai nevelést, iskolai nevelést-oktatást
bilingvális módszerrel is köteles biztosítani [kell, ha azt az azonos óvodai csoportba, iskolai
osztályba járó] azon hallássérült vagy siketvak [gyermekek szüleinek (gyámjának)
legalább fele] gyermek számára, akinek szülője (gyámja) ezt írásban kezdeményezi."
8. Az Oktatási bizottság a törvényjavaslat 29. § (6) bekezdésének a következő
szerkezeti és tartalmi módosítását javasolja :
"(6) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg a Névjegyzéket vezető hatóság kijelölésére vonatkozó rendelkezéseket
b) a jelnyelv oktatásának megszervezésére és finanszírozására vonatkozó részletes
szabályokat."
(T/102211/27 . számú 5 bizottsági kiegészítő ajánlás)
1. Az Ifjúsági bizottság a törvényjavaslat 28. §-ának, valamint az azt megelőző
alcímnek a következő módosítását javasolja :
"A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996 . évi I. törvény módosítása
28. § A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996 . évi I. törvény 2. Címe az alábbi 8/A .
§-sal egészül ki :
„8/A. § j A közszolgálati, illetve az [földfelszíni műsorszórással működő]
országos televíziós műsorszolgáltató — a szakosított műsorszolgáltató kivételével — köteles
biztosítani, hogy a műsorszolgáltatása során
a) valamennyi közérdekű közlemény, illetve — amennyiben a műsorszám jellegéből
más nem következik — hírműsorszám,
b) [valamennyi film, illetve filmsorozat — legfeljebb azok együttes időtartama
alatt —] a filmalkotás, valamint a 2. § 19. pontjának e ) és g) alpontjában meghatározott
közszolgálati műsorszám naptári naponként
ba) a 2010. évben legalább két órán keresztül ,
bb) a 2011 . évben legalább négy órán keresztül ,
bc) a 2012. évben legalább hat órán keresztül ,
bd) a 2013 . évben legalább nyolc órán keresztül ,
be) a 2014. évben legalább tíz órán keresztül ,
bf) a 2015 . évtől teljes egészében
magyar nyelvű felirattal vagy jelnyelvi tolmácsolással is elérhető legyen.
(2) A feliratozással, illetve jelnyelvi tolmácsolással megkezdett műsorszámot a
műsorszolgáltató annak teljes időtartama alatt — a műsorszám egységét nem sértve — köteles feliratozni, illetve jelnyelvi tolmácsolással ellátni .”
Dr. Kósa Ádám
Pilári Darinka
Friss hozzászólások
1 hét 12 óra
1 hét 1 nap
4 hét 6 nap
8 hét 3 nap
8 hét 5 nap
9 hét 5 nap
16 hét 6 nap
19 hét 1 nap
19 hét 2 nap
25 hét 2 nap