Rendkívüli környezetóra Zalaegerszegen

Jelnyelv

 

Rendkívüli környezetóra Zalaegerszegen
 
 
 
2010. március 5-re meghívást kaptunk a zalaegerszegi Eötvös József Általános Iskola 2. évfolyamának környezetórájára. Tompos Horváth Ildikó a 2.c osztály tanítónőjének ötlete alapján került sor erre a rendkívüli órára. A tananyag következő témája „Ők mások, mint mi” címet viselte. Úgy gondolta, hogy gyakorlati szinten is kapjanak bepillantást a diákok a fogyatékkal élők világába, ezért egy siket személy meghívását kezdeményezte. Nagyon jó hangulatban telt el mind a három osztályba az a 3x45 perc, ami a kicsöngetésig állt rendelkezésünkre. Sorba jöttek az érdekesebbnél érdekesebb kérdések. Milyen az életed hallás nélkül? Hogyan telefonálsz? Van e jogosítványod? Hol tanultad meg a jelnyelvet? …. és így tovább.
A kérdések megválaszolása után lehetőség nyílt a gyerekeknek néhány jelet megtanulni. Nagyon buzgón utánozták Takács Róbert által mutatott jeleket.
Örömmel tettünk eleget ennek a meghívásnak, mivel ezzel színesebbé tettük a gyerekek átlagos hétköznapi iskolai tanórájukat. Reméljük, hogy egy lépés volt az iránt, hogy már ennyi idős korban nyitottabbá válnak a fogyatékkal élő személyekkel szembe.
 
A látogatásról a Zala megyei Hírlap internetes kiadásában beszámolt.
Kérjük a cikk megtekintéséhez <<kattintson ide!>>
 
 Takács Róbertné (megyei titkár)

Új portálunkat Mozilla Firefox és Google Chrome böngészőkre optimalizáltuk.
A legjobb megjelenés érdekében kérjük ezek egyikét használja a megtekintéshez.