Siketek világnapja rendezvény Miskolcon

Együttműködés

 

Siketek világnapja rendezvény Miskolcon, ahol egyedülálló megállapodás született a Sinosz és a Miskolci Egyetem között
 
2009. szeptember 25-én Miskolcon járt a Sinosz road show busza és vele a lelkes animátor csapat. A Miskolci Egyetem meghívására kapcsolódtunk a Kutatók éjszakája programhoz, melyet már harmadik alkalommal rendeznek és nagy érdeklődésnek örvend.
A számos program mellett mi is bemutattuk a road show buszunkat, ahol az érdeklődők megtekinthették a siketek és nagyothallók világát megjelenítő interaktív mobil kiállításunkat.
A rendezvény alkalmával került sor a SINOSZ és a Miskolci Egyetem között létrejött együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírására. Prof..Dr. Patkó Gyula rektor úr és Dr. Kósa Ádám elnök úr aláírták azt a Magyarországon még egyedülálló megállapodást, melynek keretében olyan képzési programok jönnek létre, melyek a siketek és nagyothallók részére jelentenek felsőoktatási képzési lehetőséget, illetve olyan szakemberek továbbképzésére nyílik lehetőség, akik szakterületüket a hallássérültek irányába kívánják szélesíteni.
Az aláírás után Dr. Kósa Ádám is részt vett a Kutatók éjszakája megnyitóján, ahol köszöntötte a nagy számban megjelent hallássérülteket, valamint meghívta az érdeklődőket a road show busz megtekintésére.
Szívmelengető volt, hogy olyan nagy számmal jelentek meg sorstársaink a rendezvényen, amely Dr. Kisida Tamás és Szunyogh Szabolcs szervezésének köszönhető.
Animátoraink délután 4 órától este 10 óráig folyamatosan fogadták az érdeklődőket és válaszoltak a kérdésekre. A rendezvény remek alkalmat teremtett arra, hogy a hallóknak is meg tudjuk mutatni magunkat, kultúránkat, életünket.
Az időjárás is kegyes volt hozzánk, szép meleg, derűs nyárvégi nap volt. Az emlékét nemcsak fotókon őrizzük meg.

Új portálunkat Mozilla Firefox és Google Chrome böngészőkre optimalizáltuk.
A legjobb megjelenés érdekében kérjük ezek egyikét használja a megtekintéshez.