Szakmai előadás Esztergomi szervezetnél
Szakmai előadás a munka világáról
Mindannyian tudjuk, hogy a háttérben összetettebb problémák húzódnak meg, például a gazdaság válságos helyzete és a fogyatékossági ügyet érintő társadalmi és jogi problémák. Mégis a Helyi Szervezet megpróbált kezdeti megoldást találni oly módon, hogy felvette a kapcsolatot január elején az Állami Foglalkoztatási Szolgálat Esztergomi Kirendeltség igazgatójával. Igazgató úr készségesen beleegyezett a szakmai előadás megtartásába. Ő kijelentette azt, hogy személyesen is szívesen megtartaná azt, ha ideje engedi a megbeszélt időpontban. Utána szervezőként felkerestem a Komárom-Esztergom Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálatot, és időpontot egyeztetettem a szakmai előadás tolmácsolásához.
A kijelölt napon az előadásra fiatal, aktív korú hallássérült sorstársak jelentek meg, nagyobb számmal siketek. A Munkaügyi Központtól végül is Istók Anna munkatárs jött el, rögtön szórólapokat is osztott a jelenlévő hallgatóknak. A Jelnyelvi Tolmácsszolgálattól Németh Dénesné szolgálatvezető jelent meg. Istók Anna már az elején kijelentette, hogy interaktív jellegűre szeretné alakítani az előadást, vagyis beszélgetős, kérdez-felelek formában. Hamarosan feloldódott a hallgató társaság, mert tényleg elindult a beszélgetés. A hallgatóságot érintő kérdésekre megjöttek a válaszok, a GYED után való elhelyezkedés, a nyugdíj melletti munkavállalás és a rehabilitációs folyamatok napirendre kerültek. Istók Anna beszélt a fogyatékkal élők és csökkent munkaképességű emberek munkaerőpiaci lehetőségeiről és jogszabályairól. Szerencsére Veres Győző tagtársunk is jelent volt, aki Nyugdíjfolyósító Intézetnél dolgozik több évtizede. Ketten közösen sok kérdésre megadták a választ. A Munkaügyi Központ munkatársa az előadás végén közölte a hallgatósággal, hogy a fogyatékkal élőkkel szívesen foglalkozik külön. Ha valamelyik tagtársunknak problémája, gondja van munkaügy terén, akkor az előre megadott időpontban szívesen eljön a Málta Házba. Munkaügyi Központban mindig sokan vannak, és sokat kell várakozni. A szakmai előadás várakozáson felül jól sikerült, és a Munkaügyi Központtal szorosabb lesz a kapcsolat, az álláskeresés, állásinterjúhoz tanácsadás, valamint jogi kérdésekben is.
2010. február 07.
Szavazás
Címkefelhő
Új portálunkat Mozilla Firefox és Google Chrome böngészőkre optimalizáltuk.
A legjobb megjelenés érdekében kérjük ezek egyikét használja a megtekintéshez.
Hírek
Társszervezeteink
Támogatás
a SINOSZ közhasznú tevékenységének támogatása, az alapszabály szerinti célok megvalósításához

Friss hozzászólások
1 hét 2 nap
1 hét 2 nap
5 hét 1 nap
5 hét 1 nap
8 hét 1 nap
9 hét 5 óra
9 hét 9 óra
9 hét 2 nap
11 hét 6 nap
14 hét 2 nap